2014. szeptember 28.

Otthon elkészíthető csodaszer torokfájásra

Hozzávalók: méz, almaecet, víz, citromlé, fahéj

Elkészítés: töltsünk egy pohárba jó meleg, de ne forró vizet, és keverjünk el benne két evőkanál mézet, két evőkanál almaecetet, két evőkanál frissen facsart citromlevet és egy csipet fahéjat. Az összetevőket jól keverjük el, majd igyuk meg egyhúzásra. Egy órán belül kell érezzük a mindent felülmúló hatását. Jobb, mint a gyógyszer!

2014. szeptember 6.

Ízület tisztítása

Az alább leírt módszer része a szervezet általános tisztításának. Többféleképpen végezhető, a legnépszerűbb a babérlevéllel történő tisztítás.
A babérlevélfőzetet a következőképpen készítsük el:
Egy zacskó (5g) babérlevelet leöntünk 3 dl hideg vízzel, és 7-10 percig fedő alatt főzzük.
Az elpárolgott vizet utólag forralt vízzel pótoljuk, hogy a 3 dl meglegyen.
A főzetet este készítsük el. Éjszakára plédbe bugyoláljuk az edényt, reggel pedig áttöltjük termoszba a tartalmát (ha nincs termosz, az egyszerű üvegpalack is megteszi). Napközben 12 óra alatt fogyasszuk el, rendszeresen kicsiket kortyolgatva belőle: 6 óra alatt a feléig kell eljutni, majd a következő 6 óra alatt a másik felét kortyolgassuk el egyenletes időközönként (kb. 15 percenként egy kortyot).
Fontos: Egyszerre ne igyuk ki az egészet, mivel belső vérzést provokálhat!

A tisztításnak többféle sémája ismert. Az egyik szerint három napon keresztül igyuk a fent leírt főzetet, majd 3 hónap múlva ismételjük meg, azután 6 hónap múlva igyuk ugyanígy, majd 9 hónap múlva újból. Így a meghatározott 4 alkalommal 3-3 napon keresztül igyuk a teát, ami 12 napot jelent másfél év során. Az elkövetkező évek során ajánlatos évente 2 alkalommal elvégezni az ízületek tisztítását, 3-3 napot szánva rá.
A gyengébb szívűeknek egy kíméletesebb időrendet ír elő a népi bölcsesség. A kiválasztott hónap első három hetének tetszés szerinti, azonos napján igyuk a főzetet, tehát hetente egy alkalommal, majd negyedévenként ismételjük meg a tisztítást, hasonló időbeosztás szerint, mint az első alkalommal. Így ebben az esetben évi 12 alkalommal igyuk a főzetet, majd az elkövetkező években évi 2 alkalommal kell a tisztítást elvégezni, ami összesen 6 napot fog jelenteni.
A harmadikféle időbeosztás a következőképpen alakul: ebben az esetben az elkészített babérlevélfőzet fogyasztása a hónap első és harmadik hetének első 3 napján történik, azaz hétfőn, kedden és szerdán. Így ismételjük egymást követő négy hónapon keresztül. Az elkövetkező években csak egy hónapot kell a tisztításra szánni, annak is csak az első és harmadik hetét.
A tisztítás idejére az állati fehérjét iktassuk ki az étrendünkből. A babérlevéllel végzett tisztítás ideje alatt a vizeletünk színe rózsaszínre változhat. Ez arról fog tanúskodni, hogy a sók oldása a szervezetben elkezdődött. Ne aggódjunk miatta, néhány nap múlva a vizelet színe visszaáll, a mozgásunk pedig könnyűvé válik.
Az ízületek tisztítása közben a harmadik időbeosztásnál az első és harmadik hét között 11 pihenőnapunk lesz. Minden hónapban két 11 napos időköz, ami négy hónap alatt 8-szor 11 napot jelent. Tanácsolom, hogy ezeket az időközöket a májunk tisztításával töltsük (a közérzetünkkel összehangoltan).


Forrás: szimpatika.hu